Közterek és emlékművek

 

Halász tér 

A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy az ún. Tiszaparton, a mai Halász tér környékén már a bronzkorban létezett település. Az emberi lakhely kialakulását a Tisza közelsége és gazdagsága, az átkelőhely tette indokolttá, illetve az északi-déli, nyugati utak kereszteződése. Kanizsa neve valószínűleg szláv eredetű, a knez, knezsev szavakból vezethető le, de arról nincs adatunk, hogy elsődlegesen mire vonatkozott: vízfolyást, például patakot, birtokot, esetleg a knez, kenéz, vagyis az ispán székhelyét-e. Ezekből az alapszavakból származik a Kenesna, Canisa, Kenese, Kanisa, Kanjiža, Kanizsa is. A rómaiak idejében, a népvándorlás korában egy őrhely állhatott ezen a magaslaton, illetve egy erődítmény, földvár, amely a Kanizsa-patak torkolatát is őrizte, vagyis a későbbi Körösét. 

 

Fő tér és a Fő utca 

A Fő téren találhatóak Magyarkanizsa legszebb épületei: a Városháza épülete, a Cafrapalota, “Cnesa” OMI, “Nagy József” RKM, római katolikus és a szerb pravoszláv templom. 

A Városháza előtt található un. “kispark” ideális pihenő hely, ahol át lehet érezni Magyarkanizsa csendes kisvárosi hangulatát. A parkban Koncz István író és Dobó Tihamér festő művész szobrok állnak, valamint a Második világháború elesetjeinek szentelt emlékmű.  

 

Népkert 

A néhai Erzsébett ligetet a XIX század végén Bednárc Károly kertész rendezett be. A század fordulón tündökölt teljes pompájában, de még ma is a Népkertben sétálva észrevehetjük a francia- és az angolkert kombinációját. A Népkertben találhatjuk a magyarkanizsai Gyógyfürdő komplekszumát, az “Aquapanon”**** szállodát, a “Lupus”*** gárni hotelt, játszóteret, labdarugó pályát… Egy igazi zöld paradicsomot képez, a városközponttól néhány lépésre. Ott találhatjuk a régi Pagoda és Vigadó épületeit is, valamint valamennyi emlékszobr

  •  Hermann  Grünfeld mellszobor (a Gyógyfürdő fő épülete előtt) 

Hermann  Grünfeld (1864 – 1926), ) helybeli üzletember, a téglagyár- és a gyógyfürdő igazgató. Grünfeld talán a legjobb példa arra, hogy egy mindenre nyitott, polgári beállítottságú ember mire viheti. Az 1907-ben alapított Első Kanizsai Gőztégla és Cserépgyár Rt. igazgatójának üzleti érzékét bizonyította az 1912-ben megalapított Csodakút Ártézi Fürdő Rt. sikere, amit 14 évig sikeresen ügyvezetett-igazgatott. A mellszobra, 2005-ben készült. Száva Halugin szobrász műve. 

  • A “Cigánylány”emlékszobor 

A “Cigánylány” a Gyógyfürdő régi főbejáratánál található, az “Abella” épület elött. A gyógyfürdőről szóló legendát jelképezi, amely szerint a Cigánylány a kanizsai  Járáson  a Csodakútnál fürdve kigyógyította beteges térdeit. 

  • Tisza virág emlékmű 

A Tisza virág (Palingenia longicauda) szépsége és rajzása már ősidők óta elbüvöli a Tisza mentén élő embereket, hiszen a Tisza „virágzása“ sokkal több egy természeti látványosságnál.  Ez elsősorban egy rendkívüli élmény! 

  • Írótábor emlékmű

A 2012-es évben a magyarkanizsai Írótábor a 60 éves jubileumát ünnepelte. A Népkertben található emlékművet Bogdánfi Sándornak, Gál Lászlónak, Lataki Istvánnak, Majternyi Mihálynak és Sulhóf Józsefnek  -  az Írótábor alapítóinak emelték. 

 


Turizmus
Fő tér 1., Magyarkanizsa
Tel/Fax: 024/873-249, 024/875-166 lokal 230
Üzenet küldése