Magyarkanizsa története

A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy az ún. Tisza-parton, a mai Halász tér környékén már a bronzkorban létezett település. Az emberi lakhely kialakulását a Tisza közelsége és gazdagsága, az átkelőhely tette lehetővé, valamint az északi-déli, nyugati utak kereszteződése.

Kanizsa neve valószínűleg szláv eredetű, a knez, knezsev szavakból vezethető le, de arról nincs adatunk, hogy elsődlegesen mire vonatkozott: vízfolyást, például patakot, birtokot, esetleg a knez, kenéz, vagyis az ispán székhelyét jelentette-e. Ezekből az alapszavakból származik a Kenesna, Canisa, Kenese, Kanisa, Kanjiž a, Kanizsa is.

    

 A rómaiak idejében, a népvándorlás korában egy őrhely állhatott ezen a magaslaton, illetve egy erődítmény, földvár, amely a Kanizsa-patak torkolatát is őrizte, vagyis a későbbi Körösét.

Magyarkanizsa neve írásban először Anonymus, III. Béla névtelen jegyzőjének krónikájában szerepel. A középkori okiratos források szerint Kanizsa királyi birtok volt, 1093-ban pedig a pannonhalmi benedek-rendi apátsághoz került a Miroth nevű halastóval egyetemben. A tatárjárás előtt a településnek az 1240-es összeírások alapján kb. 135 lakosa volt. A tatárjárás, majd a törökdúlás idején településünk teljesen elpusztult, helyette a korabeli források is csak Feuldvárat, azaz Földvárat említik. A zentai csata idején Marsigli osztrák térképész tábornok is bejárta a környéket, és megalkotta a Földvár térképét, amelynek másolata a Halász téri emléktáblán ma is látható.

A török uralom felszámolásával Kanizsa is a határőrvidék része lett, megerősített sáncként, ennek feloszlatása után 1751-ben pedig a Tiszai Korona (Kamara)kerülethez csatolták. Ebben az időben hagyta el nagyszámú szerb lakosság, és települt át Bánátba, illetve Oroszországba. Helyükbe a Kamara 1753-tól kezdődően magyar lakosságot telepített az északi megyékből, akiknek jogállását az 1773-as rendeletek a szerbek jogaival kiegyenlítik. Kanizsa ezután Bács-Bodrog vármegye szerves részévé vált, nemsokára mezővárosi és révjogot is nyert.
Az elkövetkezendő másfél évszázad meghatározó volt városunk fejlődésében, hatékonnyá vált a mezőgazdaság, benépesültek a kanizsai közigazgatás alá tartozó puszták, mint Adorján, a mai Oromhegyes, Völgyes, Orom, Tóthfalu környéke, először szórványtanyák, majd tanyacsoportok formájában. Ekkor már vásártartás és  hetipiac is megillette (akkor is csütörtökön) Mária Terézia kiváltságlevele révén. Erőteljes fejlődésnek indult az ipar, szakmák és céhek honosodtak meg.

Ezt a fejlődést a magyar forradalom és szabadságharc évei kicsit visszavetették. A város 1849 folyamán kétszer is leégett, elpusztult, csak 110 háza maradt. A múlt évszázad második felében aztán minden újjáépült. Kialakultak fokozatosan a kerületek: a Körös utca tájéka, a Központ, a Tópart, a Tisza-part, az Újváros, és végül a Falu, a mai I. kerület a Körösöntúl.
A város IX. századi történetében a nagygazdák, gazdag vállalkozók, kereskedők, iparosok játszották a vezető szerepet. Megalakult a Gazdakör, az Úrikaszinó, az Ipartestület, beindultak az olvasókörök, szakszervezeti körök, megépült a Vigadó, kialakult az Erzsébet liget, más néven Népkert. Gőzmalmok létesültek az “Első gőz- tégla- és cserépgyárban” (Grünfeld Herman alapította 1903-ban) és a fűrésztelepen, és ily módon álláshoz jutott a mezőgazdasági munakerőfelesleg is. Már ekkor hírnevet szerzett a kanizsai építőipar, kőműveseink, ácsaink, kubikosaink egész Közép-Európában dolgoztak.

                                        

 A XX. század első évtizedei még ütemesebb fejlődést hoztak. 1908-ban Kanizsa rendezett tanácsú város lett, 1912-ben megépült az új városháza, a gyógyfürdő, az új Szent Pál templom (melynek alapja még a XVIII. században épült), a nagytemplom is ekkor bővült, de az 1700-as években emelt görögkeleti templom is ekkor nyerte el mai küllemét.

Az első világháború viharos változásokat hozott városunk sorsában is. A néhai városi közlegelő területére a kormány délszláv lakosságot telepített, így alakult ki Velebit és a későbbi Vojvoda Zimonjic, de más településkezdemények is kialakulóban voltak. Nagy, dinamikus változásokat hozott a második világháború, ám a város gazdasági, népességi szerkezete lényegében változatlan maradt egészen az 1960-as évekig. Ekkortájt indult be egy határozott fejlődés mind a mezőgazdaságban, mind az iparban. Elkezdődött az olajmezők kiaknázása, az úthálózat korszerűsítése, megépült az új tiszai híd. A Tisza 1970. évi nagy áradása után új gátrendszer is létesült, és a város új településrésszel gazdagodott a Körös torkolati részének feltöltésével. Jelentős fejlődés indult be az építő- és épületanyag-iparban, a fémfeldolgozó ágazatokban, a szigetelőanyag-gyártásban. Felépült az új gyógyüdülő-központ is. Időközben a hatékonyabb földművelés, állattenyésztés feltételei is jelentősen gyarapodtak.

(www.kanjiza.rs)

 


Turizmus
Fő tér 1., Magyarkanizsa
Tel/Fax: 024/873-249, 024/875-166 lokal 230
Üzenet küldése