A magyarkanizsai Art Café tartományunk legjobb kávézója

A Tartományi Gazdasági Kamara szakmai bizottsága a tavalyi év folyamán körbejárta azokat a vendéglátóipari létesítményeket, amelyeket jelöltek a 2016-os év Legjobb vajdasági kávézója elismerésre, lepontozta a látottakat és tapasztaltakat, ami alapján kiderült, hogy a rangos elismerés a magyarkanizsai Art Cafét illeti meg. Hogy miért, az a március 1-jén, a kávézóban megtartott sajtótájékoztatón derült ki, amelyen bemutatták a tegnap Újvidéken átvett elismerést is.

A sajtótájékoztatón megjelent Fejsztámer Róbert polgármester is, aki gratulált a csapatnak, amely ezt az elismerést kivívta, élén Konc Natáliával és Velibor Vranićtyal, a Kanizsa Turizmus Kft. igazgatójával illetve ügyvezetőjével és persze kifejtette véleményét is az egyébként általa is nagyra értékelt kávézóról.

„Kicsit furcsa kimondani, de az elismerést voltaképpen egy közigazgatási intézmény kapta, hiszen a Kanizsa Turizmus Kft-nek, amelynek kereteiben az Art Hotel és Art Café munkaegységek működnek, a községi önkormányzat az alapító tulajdonosa és részben fenntartója is. Nagyon ritkák az ilyen pillanatok. Úgy érzem, ez is egy ékes példája a jó és hatékony munkavégzésnek, ami az önkormányzattal való jó kapcsolat mellett, de az önkormányzati munkától függetlenül ebben a vendéglátóipari egységben folyik. Akik már jártak ebben a kávézóban, tapasztalhatták, hogy egyedi stílusával nem szokványos kávéházi hangulatot áraszt, amivel ugyanúgy beleillik a Magyarkanizsáról kialakított „Csönd városa”-képbe, mint az önkormányzat által szorgalmazott idegenforgalmi elképzelésekbe, méghozzá úgy, hogy egyediségével mindkét tekintetben kiemelkedik az idegenforgalmi kínálatból.” - hallottuk a polgármestertől.

Ahogyan Konc Natália igazgatónő vélekedett, ezzel a díjjal a Tartományi Gazdasági Kamara tulajdonképpen az Art Café szolgáltatásainak minőségét ismerte el és emelte ki.

„Különlegességeink közül elsőként talán azt említeném, hogy a kávézóban minden délután Kurina Miklós halk, kellemes, a régi idők kávéházi hangulatát idéző zongoramuzsikája fogadja a vendégeket, akiknek könyvek és friss folyóiratok állnak rendelkezésükre. Család- és gyermekbarát, és persze füstmentes kávézó vagyunk, hiszen objektumunk egész területén tilos a dohányzás. A gyerekeknek lehetőségük van rajzolgatásra is, amíg például szüleik kávéznak és beszélgetnek. Gyakorta szervezünk itt koncerteket, amelyeken főleg latin és jazz zene váltogatja egymást, és amelyek iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. Szeretettel várunk mindenkit, és reméljük, hogy a kamara és a zsűri tagjain kívül minden vendégünk azt tapasztalja majd, hogy Vajdaság legjobb kávézójában ül.” - mondta Konc Natália.

Ahogyan a polgármester is említette, Velibor Vranić ügyvezető nagyon sokat fáradozott azon, hogy a Kávézó eljuthasson arra a szintre, hogy egyáltalán versenybe szállhasson a legjobbnak járó díjért.

„Már több évtizede odaítélik ezt a díjat tartományunk legjobb vendéglátóipari egységeinek. Az eddigi díjazottaknak kivétel nélkül sokat jelentett az elismerés piaci érvényesülésük során. Hiszem azt, hogy számunkra is gyümölcsöző lesz egy ilyen rangos elismerés, hiszen azt igazolja, hogy magas szintű szolgáltatással állunk vendégeink rendelkezésére. Mi az Art Hotelt is beneveztük a versenybe, de nagyon elégedettek vagyunk azzal is, hogy egyik pályázó egységünk díjazott lett és rögtön a legjobbnak bizonyult a tartományban. Az a szolgáltatás, az a gazdag tartalom, amit kínálunk, valóban egyedivé teszi kávézónkat, mi pedig arra törekszünk, hogy tovább fejlesszük és még magasabb szintre emeljük szolgáltatásaink színvonalát.” - nyilatkozta az ügyvezető.

Végül, de nem utolsó sorban el kell mondani, hogy az idén 65 éves Kanizsai Írótábor, a Kárpát-medence legnagyobb múltú ilyen jellegű rendezvénye részprogramjainak java részét is az Art Caféban tartják, amely mindenképpen méltó környezet egy ilyen patinás rendezvény lebonyolítására.


Turizam
Glavni trg 1, Kanjiža
Tel/Fax: 024/873-249, 024/875-166 lokal 230
Kontakt forma